A Ginkgo biloba levél hatóanyagainak vegyi összetételét a jelenlegi kutatások állása szerint Flavonoid, és Terpencsoportra oszthatók. Eddig 40 flavonoid- glikozidát és 6 terpenszármazékot határoztak meg.

A Flavonoid csoport jelentősebb hatóanyagai a Kaempferol, Quercetin, Isorhamnetin, Cumarsav.

A terpencsoportba tartozó hatóanyagok közül a Ginkgolid és a Bilobalid a leg- jelentősebbek. Ez a két hatóanyag kizárólag a Ginkgo bilobában fordul elő. A leg- aktívabb tagja a csoportnak a Ginkgolid B, mely nagyrészben adja a ginkó csoport gyógyító hatását. A ginkó levélben 0. 2% Ginkgolid B hatóanyag van. A ginkó levél tartalmaz még szerves savakat, ascorbinsavat melyek a kivonat savas vegyhatását és vízben oldhatóságát teszik lehetővé.

Európában a XIX. század közepéig a hagyományos orvoslás fő eszköze a fitoterápia volt, vagyis a gyógynövényeken alapuló készítmények használata. Az idők folyamán a gyógyászatban előtérbe kerültek a szintetikus kémiai vegyületek és feledésbe merültek a régi természetes eredetű szerek. Az utóbbi időben mind többet kezdenek foglalkozni a természetes gyógymódokkal és a gyógyító hatású anyagot tartalmazó növények hatóanyagaival.

Így irányult a figyelem a Ginkgo bilobára melynek magját tapasztalati alapon évszázadok óta használták az érrendszer erősítésére, a vérkeringés javítására. Ismert dolog, hogy a vérkeringés zavarainak keletkezésében három fő tényezőnek van szerepe, ezek, a vér tulajdonságainak megváltozása, az érfal átjárhatóságának változása és a szöveti anyagcsere zavara.

A Ginkgo kivonat, a lipidperoxidácio gátlása révén növeli a szövetekben, különösen az agyszövetben az oxigén, valamint a glukoz felvételt és hasznosítást ily módon az agysejtek újjáépülése gyorsul. Bizonyos mértékig az agyihypoxia ellen is véd. A túlzott lipidperoxidácio során szabadgyökök is keletkeznek, melyek a sejtek falának károsodását okozzák, ezeket a szer képes közvetlenül lekötni.

A szervezetben a kedvező hatást ezek a mechanizmusok együttesen hozzák létre, ami főleg az agyi és a végtagi mikrocirkuláció javulásában mutatkozik meg.

A ginkó levelet gyógytea vagy egyéb kivonat elkészítése céljából június július hónapokban kell begyűjteni mert hatóanyagtartalma ilyenkor a legmagasabb A begyűjtött leveleket megmosás és szárítás után lehet tárolni.

A paleobotanikusok 20 féle ginkó fajt írtak le, ezek közül csak egy élte túl a jégkorszakot.

A páfrányfenyő túlélését Engelbert Kaempfer német katonasebészorvos 1690-ben fedezte fel amikor a Holland Keletindiai Társaság megbízásából járt Japánban, ekkor figyelt fel a matuzsálemi korú szép fákra, a templomok mellett.

Európában az első facsemetét 1730-ban ültették el Hollandiában az utrechti botanikus kertben, amely ma is él, 22 m magas, törzse 4 m átmérőjű.

Európa szerte Utrechtből terjedt el a díszkertekbe ez a szép fa. Bécsben 1768-ban ültették el az első példányt. Az első fák, melyeket Európában elültettek, mind hím egyedek voltak. Az első termős fát 1814-ben Genfben ültették. Amerikába az első ginkó példányok 1784-ben kerültek át. William Hamilton telepítette Philadelphia mellett.

Japánban és Koreában régóta vannak ültetvények a ginkólevél és mag termesztése céljából. Újabban Franciaországban Lyon és Bordeaux mellett, valamint az USA-ban Dél-Karolinában és Floridában, Kanadában a Szent-Lőrinc folyó mellett telepítettek ginkóültetvényeket. 1848 óta díszlik a budapesti Füvészkertben egy példány.

Kínai őshazájában a XI. századból vannak írásos bizonyítékok a létezéséről, eredeti lelőhelyét nem ismerték, legendás származású "szent fának" tisztelték, kolostorok és templomok kertjében szerzetesek gondosan ápolták és ezzel biztosították a fenn- maradását. Első részletes leírását Li Si-csen 1596-ban megjelent "Pen Cao Kang Mu" Gyógyszereskönyv c. gyűjteményes kötetében találjuk.

A gyógyszerleírás-gyűjtemény az akkori időkig ismert több száz szakmunka és receptgyűjtemény alapján összeállított alapvető mű, mely orvosoknak és gyógyszerészeknek adott útmutatást évszázadokon át.

Az "agy jótevőjének" nevezi, a tüdő hurutos betegségeinek, a gyomor- bélhurut és bélférgesség kezelésére ajánlja.

A több ezer éves tibeti hagyományos gyógyításról az első összefoglaló közlés hazánk fiától Körösi Csoma Sándortól származik, akinek az akkori híres tibeti orvosa Szangje Puncong láma mondta tollba az alapvető tibeti orvosi munka a "Négy Gyökér" (Gyü-si) egyes részeit, melyet Kőrösi Csoma angol nyelvű könyvében adott ki 1835-ben. Ebből tudjuk, hogy a tibeti hagyományos orvoslásban vallásos meggyőződés és mágikus hit keveredik a többi távol-keleti orvoslás elemeivel, valamint Galenus tanainak nyomai is megtalálhatók benne.

A "Négy Gyökér" II. fejezete foglalkozik a gyógynövényekkel. A ginkóról leírja, hogy összehúzó gyógyszer, a légzőszervi panaszoknál, vérhas, emésztési zavarok és a szédülés elleni orvosságok alkatrészeként használták.

A ginkó őshazájának kutatói a régi kínai feljegyzéseket felhasználva Kaifeng környékén sejtették az őshazát. Végül Frank Meyer amerikai botanikus talált rá Csöcsiang és Anhuj tartományok határán, 1000 méter feletti magasságban a Tienmu-san hegység déli lejtőjén, a Csangcsiang (Jangce) és Fucsungcsiang folyók közti részen kb. 10 négyzetmérföldnyi területen egy ginkófa erdőre.

Ez a rokon nélküli ősi növény kb. 150 millió éven keresztül szinte változatlanul fennmaradt itt, azért, mert a jégkorszak alatt és után a monszun esőzések hatására ez a terület mérsékelt éghajlatú maradt.

A páfrányfenyő, Ginkgo biloba lombhullató gyógynövényként ismert kétlaki fa, a páfrányfenyők Ginkgophyta törzsének egyetlen ma élő faja. 270 millió évvel ezelőtt a perm időszakban fejlődtek ki közeli rokonai, melyeknek levelei már hasonlítottak a mostani páfrányfenyőéhez. A Ginkgo biloba Kelet-Kínából származó, napjainkban világszerte elterjedt gyógy- és dísznövény.

Az egyik leghosszabb életű fa. Élő kövület, nincsenek közeli rokonai.

Koronája ellenáll a szélnek, hókárnak, fája a kártevőknek. 20–35 méteresre nő meg. Az ágai már fiatalon is erősek, vastagok, a kéreg barnásszürke-sötétbarna, mélyen repedezett vagy hálósan barázdált, a törzsén bütykök találhatók.

A ginkgo kétlaki, lombhullató fa. Levelei a hosszúhajtásokon csavarvonalban, a törpe- hajtásokon 3-5-ös csomókban helyezkednek el. Legyező formájú levelei, bőrszerűek, erezetük villás, a levéllemez középen mélyen bemetszett. A feltűnően puha, hosszú szárú levelek világos- vagy középzöld színűek. Csonthéjas termése éréskor vajsav- tartalma miatt kellemetlen szagot áraszt.

A páfrányfenyőlevelek flavonoidokat és terpenoidokat tartalmaznak. A terpenoidokat a ginkgolidok és a bilobalidok képviselik.

Több klinikai vizsgálatban megállapították, hogy a Ginkgo biloba javítja a perifériás és agyi vérátáramlást, fokozza az agy oxigénhiánnyal szembeni toleranciáját, csökkenti a vér viszkozitását, gátolja a vérlemezkék összetapadását. Gyógyászati céllal leveleit használják.

A Ginkgo-kivonat három fő mechanizmussal fejti ki hatását, fokozza a vérkeringést, antioxidáns és véralvadásgátló aktivitása is van. Hatásai jórészt a ginkgolidokhoz köthetők.

Több vizsgálat igazolta, hogy a Ginkgo biloba kivonata szignifikánsan csökkenti a betegek szédülését a kontrollcsoporthoz viszonyítva, amennyiben a szédülés oka agyi keringési zavar. Fülzúgás csökkentésére csak enyhe esetekben alkalmazható hatásosan.

A páfrányfenyő kivonatát szellemi teljesítmény fokozó hatása miatt alkalmazzák a elbutulás kezelésében, és kísérő tüneteire kifejtett hatását vizsgálták. Több, placebóval ellenőrzött, randomizált, kettős vak vizsgálatban a placebónál hatásosabban csökkentette a tüneteket. Más vizsgálatok szerint egészségesek szellemi teljesítő- képességének, terhelhetőségének fokozására is alkalmazható.

Jótékonyan hatnak a visszértágulatra, az aranyérre és a lábfekélyre. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben lévő flavonoidok hatása miatt jó értágító, biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását, és fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns tulajdonságú, és javítja az agyi vérellátást is.

A páfrányfenyőknek ma mintegy 20 kihalt faját ismerjük, elsősorban levél- és virágmaradványokból. Az legkorábbi páfrányfenyők levele még osztottabb volt, mint a Ginkgo bilobáé, emellett az egy tengelyen ülő magkezdemények száma is több volt 7–10 db, és ezek mind maggá is fejlődtek.

A Ginkgo ősisége nem vitás. Újabb rendszertani besorolások szerint egy önálló növénytörzs egyetlen megmaradt túlélője.

A Ginkgo biloba esete az egyik legérdekesebb. Amikor az 1700-as években Európában elkezdték ültetni, őshazájában, Kínában már alig néhány erdőben fordult csak elő. Ma sem szapora fa, szaporítása viszont nem nehéz feladat. Felismerték szépségét és különlegességét, ezért csakhamar az arborétumok, parkok, városi fasorok és az oktatási intézmények kertjeinek kedvelt parkfáivá váltak.

A meglepetés csak a 20. században érte a botanikusokat, amikor Amerika nagyvárosaiban rájöttek arra, hogy a Ginkgo minden más fánál jobban tűri a nagyvárosok szennyezett levegőjét és egy dézsában is képes megélni. Azóta a nagyvárosokban sok helyen ültetik, így Budapesten is.

A Ginkgónak természetes ellensége alig fordul elő és úgy tűnik, a nemzetség nem véletlenül tartott ki a hosszú évmilliók alatt máig.

Levelei és egyéb maradványai a földtörténeti középkortól a jégkorszakig megtalálhatók a kőzetekben. Egyes helyeken olyan gyakoriak a leletek , hogy következtetni lehet arra, hogy azon a területen erdőalkotók voltak. Kiterjedt, megkövesedett erdőmaradványok találhatóak a Columbia folyó mellett USA, Washington államban.

A legősibb ilyen növényi maradvány a kb. 260 millió éves Trichopitys heterophylla, mely Franciaországban permi vörös homokkőben maradt meg. Ezzel meghaladja a szárazföldi növénycsaládok átlagos túlélési idejét.

Ez a mai növénytől még erősen eltér, nemcsak a levél alakjában, hanem a magkezdemények számában is. Virágaik nagyobbak voltak, leveleik pedig mélyen szeldeltek, szétágazók, mindegyik levélrészben 1-1 érrel. Emlékeztetnek a szétnyitott ujjakra, innen kapták a legrégebbi maradványok a nevüket Ginkgo digitata.

A kihalt növények kutatói 20 féle ginkgó fajt írtak le, ezek közül csak egy élte túl a jégkorszakot.

Engelbert Kaempfer német katonasebész 1690-ben a Holland Keletindiai Társaság megbízásából járt Japánban, ekkor figyelt fel a matuzsálemi korú szép fákra, a templomok mellett.

Japánban és Koreában régóta vannak ültetvények a ginkgó levél és mag termesztése céljából.

Kína az őshazája, az első írásos bizonyíték a létezéséről a Xl századból való. Eredeti lelőhelyét nem ismerték, legendás származású "szent fának" tisztelték, kolostorok és templomok kertjében szerzetesek gondosan ápolták és ezzel biztosították fennmaradását.

A gyógyszerleirás-gyűjtemény az akkori időkig ismert több száz szakmunka és receptgyűjtemény alapján összeállított alapvető mű, mely orvosoknak és gyógyszerészeknek adott útmutatást évszázadokon át. Az "agy jótevőjének" nevezi, a tüdő hurutos betegségeinek, a gyomor bélhurut és bélférgesség kezelésére ajánlja.

Magyar neve, a páfrányfenyő onnan származik, hogy páfrányra emlékeztető levelei vannak, törzse felépítése és a termése pedig a fenyőfélékre hasonlít. Kezdetben a tiszafafélék családjába sorolták a botanikusok.

Hirase japán kutató 1895-ben fedezte fel, hogy a ginkgó megtermékenyítését mozgó spermasejtek végzik. Fenyőfélékre nem jellemző ez. Páfrányoknál, szágópálmáknál fordul elő. Ebből következtettek arra, hogy a ginkó elszigetelt, önálló faj a mai növényvilágban.

Rendjének egyetlen élő képviselője, annyira elüt a ma élő összes növényektől, hogy egyikkel sem hozható közelebbi rokonságba.

A nyugati világban évszázadokon keresztül csak a ginkgo biloba sok millió éves megkövesedett maradványai voltak ismertek. A XVII. század végén váltak ismertté élő egyedei, melyeket díszfának, szent fának tartottak Kelet-Ázsiában. Itt magját étkezésre, leveleit tapasztalati alapon gyógyításra hasznosították.

Ma már a ginkgót kiterjedt ültetvényeken tenyésztik. Leveleit mint gyógyszeralapanyagot, magját étkezési célokra hasznosítják.

A ginkgó gyümölcse hosszú kocsányon függő, aranysárga, kerek szilva nagyságú. A húsos, ragacsos burok fogyasztásra nem alkalmas. Vajsavat, ginkgósavat, bilobolt tartalmaz, melyek bomlásakor bűzös szag keletkezik. Ez az oka annak, hogy az európai parkokban nem szívesen ültettek termős ginkgo biloba fákat.

A Ginkgo biloba leveleinek hatóanyagait, vegyi összetételét és hatásának mechanizmusát vizsgálták gyógyszeripari kutatók. A kutatás jelenlegi állása szerint a Ginkgo biloba hatóanyagai két csoportba oszthatók Flavonoidok, és Terpencsoport.

Eddig 40 flavonoidglikozidát és 6 terpenszármazékot határoztak meg.

A terpencsoportba tartozó hatóanyagok közül a Ginkgolid és a Bilobalid a legjelentősebbek. Ez a két hatóanyag kizárólag a Ginkgo bilobában fordul elő.

A legaktívabb tagja a csoportnak a Ginkgolid B, mely nagyrészben adja a ginkgó csoport gyógyító hatását. A ginkgó levélben 0. 2% Ginkgolid B hatóanyag van.

A  levél tartalmaz még szerves savakat ascorbinsavat melyek a kivonat savas  vegyhatását és vízben oldhatóságát teszik lehetővé.

A homeopatiás gyógykezelés területén a ginkgót az agyi érelmeszesedés, a cukorbetegek érelváltozásai és a nikotinizmus következményeinek kezelésére használják.

A ginkgó hatásának fokozására aranyat (aurum colloidale) adnak az "ősoldathoz". Az arany a népi gyógyászatban régóta ismert és a homeopatiás kezelés jó hatását látják a központi idegrendszer zavara és egyes érelváltozások esetén nyugtalanság, gyengeség, búskomorság, valamint magas vérnyomás ellen.

Kínai kutatók az utóbbi évtizedekben behatóan foglalkoztak a ginkgómag gyógyászati felhasználásának lehetőségeivel.

A filogenetikus osztályozás szerint a páfrányfenyők önálló törzset alkotnak. A törzshöz csupán egyetlen osztály, egyetlen rend és egyetlen ma élő család, tartozik.

Ezen belül az egyetlen ma élő faj a Ginkgo biloba.

Nagyon izolált, közismerten öreg paleoendemikus növényfaj a páfrányfenyő Ginkgo biloba.

Ellenálló a betegségekkel szemben, koronája ellenáll a szélnek, hókárnak, fája a kártevőknek. 35 méteresre nő meg, egyes példányai Kínában 50 méter fölé magasodnak. A fiatal páfrányfenyők karcsúak és kevéssé elágazóak, később a kúp alakú korona kiszélesedik.

Az ágak már fiatalon is erősek, vastagok, hegyesszögben felfelé törve nőnek, később terülnek szét.

A hosszúhajtások egyenesek, messzire nyúlók, a vörös rügyben végződő törpehajtások télen különös külsőt kölcsönöznek a csupasz ágaknak.

A kéreg barnásszürke-sötétbarna, a törzsön bütykök találhatók.

Hosszú levelei bőrszerűek, legyező formájúak, erezetük villás, a levéllemez középen mélyen bemetszett, feltűnően puha levelek hosszú szárúak világos- vagy középzöld színűek, ősszel élénksárgává válnak, majd lehullnak.

Kétlaki növények, külön termős és porzós példányok vannak, melyek között igen erőteljes különbségek mutatkoznak.

A hímivarú növények porzós virágai sárga, hengeres barkákban, általában a törpehajtásokon fejlődnek. A nőivarú ginkgók termős virágainak száma 2-3, a szél porozza be őket.

A porzós egyedek rügyfakadása és lombhullása megelőzi a termős fákat. A nyitvatermők virágában rendesen csak az egyik ivarszerv fejlődik, külön egyeden a porzós és külön a termős virág. Tehát az ivarszervek két különböző növényen fordulnak elő, ezért kétlaki növény a Gingko biloba. A ginkgó szaporodásának érdekessége még hogy a fa szaporodóképessége 20 éves korában kezdődik és legalább 1000 évig tart.

A porzás és megtermékenyítés kb. 5 hónap alatt megy végbe. A virágos növény virágporában mozgó hímsejtek spermatozoidok vannak, melyek spirális csillószőreikkel és csapkodó mozgásukkal végzik a megtermékenyítést, akkor is, ha nem hatolnak a magkezdeménybe.

A szabadon álló, ovális magkezdemények igen aprók, színük világoszöld. A csonthéjas termésre emlékeztető magvak húsos héja éréskor szürkészöldről aranysárgára változik, vajsavtartalma miatt kellemetlen szagot áraszt, emiatt közterületekre általában a hímivarú példányokat ültetik a növények azonban ültetés előtt nem szelektálhatók nemek szerint.

A páfrányfenyők szélbeporzású növények. A termős virágzatra jellemző magkezdemények a tengelyek végén ülnek, számuk 2, de csak az egyik fejlődik maggá.

A termőlevél erősen redukálódott, a magkezdemény alapjánál lévő duzzadmány, mely a megporzást követően elhúsosodik és beburkolja a magkezdeményt.

Éréskor kellemetlen szagú, a benne lévő vajsav butánsav miatt.

A megtermékenyítés csak akkor következik be, ha termős virág lehullik az anyanövényről. Ezt követi az embrióképzés. A sziklevelek száma 2 vagy 3. Érdekes sajátosságuk az ivari kromoszómák jelenléte női, termős példányon XX kromoszómapár, a hím, porzós példányon XY kromoszómapár.

 Filogenetikus osztályozása szerint a páfrányfenyők (Ginkgophyta) önálló törzset alkotnak. A törzshöz csupán egyetlen osztály, a Gingkoopsida, egyetlen rend a Gingkoales és egyetlen ma élő család, a Ginkgoaceae tartozik. Ezen belül az egyetlen ma élő faj a Ginkgo biloba. magyar neve, a páfrányfenyő onnan származik, hogy páfrányra emlékeztető levelei vannak, törzse felépítése és a termése pedig a fenyőfélékre hasonlít. Kezdetben a tiszafafélék családjába sorolták a botanikusok.

Hirase japán kutató 1895-ben fedezte fel, hogy a ginkgo megtermékenyítését mozgó spermasejtek végzik. Fenyőfélékre nem jellemző ez. Páfrányoknál, szágópálmáknál fordul elő.

Ebből következtettek arra, hogy a ginkgó elszigetelt, önálló faj a mai növényvilágban.Rendjének egyetlen élő képviselője, annyira elüt a ma élő összes növényektől, hogy egyikkel sem hozható közelebbi rokonságba.

A név eredete: első tagja a Kaempfer-féle sajtóhibából keletkezett "Ginkgo", a második tag a jellegzetes kétlebenyű levélre utaló "biloba".

Charles Darwin (1809-1882) angol tudós, a XIX. század egyik nagy természetvizsgálója, a származástan megteremtője,  nevezte el "élő kövület"-nek. Egyes német szerzők "túlélőművész"-nek is említik,ami igaz, mert a gombákkal, fertőzésekkel, betegségekkel szemben nagyon ellenálló, és az időjárás viszontagságait, hókárokat, fagyokat jól tűri.

A porzós egyedek rügyfakadása és lombhullása megelőzi a termős fákat. A nyitvatermők virágában rendesen csak az egyik ivarszerv fejlődik, külön egyeden a porzós és külön a termős virág.

A Gingko biloba kétlaki növény az ivarszervek két különböző növényen fordulnak elő. A gingkó szaporodásának érdekessége még: a fa szaporodóképessége 20 éves korában kezdődik és legalább 1000 évig tart. A levélcsokrok tövében fejlődnek a virágok. A porzós virágok barkaszerű kis fürtök, sok porzólevéllel és ezeken 2-2 pollenzacskóval.

A ginkó gyümölcse hosszú kocsányon függő, aranysárga, kerek szilva nagyságú. A húsos, ragacsos burok fogyasztásra nem alkalmas. Vajsavat, ginkósavat, bilobolt tartalmaz, melyek bomlásakor bűzös szag keletkezik. 

A kutatás jelenlegi állása szerint a Ginkgo biloba hatóanyagai két csoportba oszthatók: 1., Flavonoid, 2., Terpencsoport. Eddig 40 flavonoidglikozidát és 6 terpenszármazékot határoztak meg.

Páfrányfenyők (Ginkgophyta)  a Ginkgo nemzetségébe tartozó Ginkgo biloba. kétlaki lombhullató fa. Népies nevén ginkólombhullató. Gyógynövényként ismert. amely a páfrányfenyők (Ginkgophyta) törzsének  egyetlen ma élő faja. Nagyon ősi növényfaj. a modern gingko a Paleogénben  jelent meg. nincsenek közeli rokonai. 

Koronája ellenáll a szélnek. hókárnak, fája a kártevőknek. A fiatal példányok karcsúak és kevéssé elágazók. később a kúp alakú korona kiszélesedik. Az ágai már fiatalon is erősek. vastagok. hegyesszögben felfelé törve nőnek. később terülnek szét. A hosszóúhajtásokon csavarvonalban. egymástól messze. míg a törpehajtásokon  csomókban elhelyezkedő. hosszú levelei bőrszerűek. legyező formájúak. erezetük villás. a levéllemez középen mélyen bemetszett. A feltűnően puha. hosszú szárú levelek világos- vagy középzöld színűek. ősszel élénksárgává válnak. majd lehullnak.

A Gingko hímivarú növények porzós virágai  sárga. hengeres barkákban. általában a törpehajtásokon fejlődnek. A nőivarú ginkgók termős virágainak száma 2-3. a szél porozza be őket. A szabadon álló. ovális magkezdemények  aprók. színük világoszöld. A magvak húsos héja.   éréskor szürkészöldről aranysárgára változik. vajsavtartalmuk miatt kellemetlen szagot árasztanak..

A páfrányfenyőlevelek flavonoidokat (kvercetint. kempferolt) és terpenoidokat tartalmaznak.

A páfrányfenyő levelét használják fel gyógyászati célokra. a páfrányfenyőben lévő flavonoidok hatása miatt jó értágító. biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását. és fokozzák az anyagcserét.